Műfaj: kungfufilm

Rendező: Wilson Yip
Producer: Wong Bak-Ming
Gyártó: Mandarin Films Distribution Co. stb.

105 perces hongkongi film (kantoni nyelvű)
IMDb-s adatlap

magyar felirat: van
 

Donnie Yen és Wilson Yip negyedik közös filmje a Wing Chun kung-fut népszerűvé tevő Yip Man nagymester életének egy szeletét dolgozza fel. Az elvárások, a sokat ígérő előzetesek netre kerülte után, talán nem túlzok, ha ezt állítom, az eget verdesték, és bár én egyáltalán nem tartozom azok közé, akik a páros korábbi filmjeitől hanyatt vágták magukat (noha az S.P.L.-t kifejezetten komáztam), a Fearless óta kungfufilmet én még így nem vártam.

A filmet két részre lehet osztani. Az első, kicsivel több mint fél órás szakasz valamivel a II. japán-kínai háború kitörése előtt játszódik Kanton tartomány Fatshan (v. Foshan) nevű városában, ami Wong Fei Hung állítólagos szülővárosa is egyben. A jómódú Yip Man a város megbecsült lakója, takaros feleségével (Wong You Nam) és kisfiával éli a nagymesterek mindennapi életét, ami nagyrészt abból áll, hogy valaki állandóan betéved hozzá azzal a szándékkal, hogy megmérkőzzön vele. Yip Man-nak ugyan nincs saját harcművészeti iskolája, azonban a Wing Chun nevű passzió állandó praktizálását és a kihívók folytonos kilincselését felesége nehezen viseli, szerinte ugyanis férje nem szentel elég figyelmet családjára.
 

Két külön világ

Yip Man felesége

A városba új kungfu-jövevények érkeznek északról (a vezetőjüket Fan Siu Wong, a The Story of Ricky főhőse játssza), és miután egy kivételével az összes fatshani mesternek ellátják a baját, az útjuk nem is vezethet máshova: a harcművészetéről híres város becsületét már csak Yip Man nyerheti vissza. A Wing Chun nagymester valami félelmetes kimértséggel és eleganciával pofozza helyre a dicsőségtől elszállt északiak vezetőjét: a város egyszerű polgárai fellélegezhetnek, Yip Man pedig ettől kezdve ki sem lát az ajándékok és jókívánságok sűrűjéből.
 

Az északi ököl színre lép

Fegyverhasználat

Ezen a ponton hirtelen váltás következik: kitör a háború, Fatshant pedig megszállják a japánok. A háború következtében még Yip Man családja is elszegényedik és nélkülözni kényszerül. A jobb sorsra érdemes mester a napi betevő előkerítésére egy szénfejtőben vállal munkát, ezért a harcművészet gyakorlásával egy kis időre fel kell hagynia. De tényleg csak egy kis időre, mivel a várost megszállva tartó japán ezredesnek privát harcművészeti megmérettetéseihez kínai kungfumesterekre van szüksége, akik megküzdenek vele és a karatékáival. Innestől elég könnyen kitalálhatjuk az események menetét: Yip Man-nak az egész kínai nép büszkeségén esett csorbát kell majd kiköszörülnie, és eközben neki és szeretteinek is túl kell valahogy élnie e nagy és dicsőséges, ám kétségkívül igencsak veszélyes vállalkozást. A mellékszálak ismertetését hanyagoltam, csak a film gerincét adó történeten szaladtam keresztül.
 

 
Az áruló, aki tolmács akart lenni

Donnie akcióra kész

Ha azt kérdezitek tőlem, megérte-e a felfokozott várakozást a film, a válaszom egyértelműen: igen. Donnie Yen még így 45 évesen is hihetetlen gyors és precíz, és ami a legjobb, úgy tűnik, a szerepre való felkészülés a színészi eszköztárán is nyomot hagyott, amire valljuk be őszintén, nagy szüksége volt a korosodó sztárnak. Ez olyan apró gesztusokon is leszűrhető, mint amikor a film elején egyik kihívójával a harc előtt halál nyugodtan elüldögélnek a nappaliban; Yip Man keresztbe tett lábbal, a lábfejét unottan ide-oda mozgatva sziesztázik, majd szívélyesen megkínálja vendégét cigarettával. A karakter egész aurájából a bölcsesség nyugalma sugárzik, és ezt a nagyfokú megfontoltságot Donnie-nak a harcokba is sikerült belecsempésznie. A filmben elejétől a végéig a nagymester olyan fokú tudásbeli fölényről tesz tanúbizonyságot, amelyet csak ritkán láthatunk hasonló filmekben. Yip Man gyakorlatilag érinthetetlen; legyen szó egyszerre 10 támadó karatékáról, vagy az überfájter japán ezredesről, akivel természetesen a film végi nagy összecsapásban méri össze tudását, neki egyremegy. Nincs olyan, hogy valamelyik ellenfele komolyabban megizzasztja a mestert; még a marcona japán fickót is, mondhatjuk, könnyűszerrel elintézi, atomjaira szétgyepálja. Mindezt úgy, hogy ellenfelei egy cseppet sem tűnnek könnyű falatnak: az északiak vezérét játszó Fan Siu Wong és az ezredest alakító Hiroyuki Ikeuchi is remek fizikai teljesítményt nyújt, azonban Yip Man egyszerűen más „ligá”-ba tartozik. A koreográfiára tehát nem lehet panasz, mivel Donnie Yen-nek és Sammo Hung-nak (a film akciókoreográfusa) sikerült a nem túl látványosnak tartott Wing Chun stílust úgy a vászonra vinnie, hogy egy pillanatig sem fogjuk hiányolni Donnie részéről a látványos rúgásokat. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy egyet-egyet azért elereszt támadói irányába, ám leginkább rövid, egyenes vonalú és hihetetlen gyors és pontos ütéssorozatokkal puhítja meg ellenfeleit.
 

Ismerős felállás

Az örökké tartó tavasz uralma

A mellékszereplők közül Gordon Lam karaktere tölt be fontos szerepet a filmben, a játékával összességében meg voltam elégedve, Simon Yam pedig a tőle elvárható profizmussal hozza Yip Man jóbarátját, ezt a kis mozgástérre korlátozott figurát, ezenkívül sajnos a Yip Man feleségét alakító fiatal színésznő is eléggé behatárolt szerepet kapott. A japán agresszorok „természetesen” a kegyetlenkedő rosszak nem túl hízelgő képét kapják, a rendező pedig hatásvadász képsorokban lehetetleníti el a velük való azonosulást. Az egyedüli kivételt az ezredes jelenti, aki ugyan második blikkre sem tűnik valami szimpatikus arcnak, a harcművészet szentsége és tisztasága iránt tanúsított hozzáállása révén némileg kiemelkedik a démonizáltak homogén tömegéből.
 

Nézeteltérés

A japán tábornok

Ami bajom van a filmmel, az egyrészt az, hogy a történetben ez a kínai-japán „felállás” csöppet már ódivatú és ezért jócskán kiszámítható történéseket szül. És bár a hitelesség érdekében a mester legidősebb fia tanácsadóként működött közre a produkcióban, érezhetők azok a pontok, amelyeknél a forgatókönyvíró inkább a már jól bevált fordulatok felé terelte a cselekmény menetét. A másik bajom, hogy Wilson Yip „csak” egy megbízható, amolyan „jó munkásember”-féle filmes, aki, általam eddig látott filmjei alapján, nem egy Tsui Hark-kategóriájú zseni. Ha összehasonlításként veszem mondjuk a Once Upon a Time in China széria első két részét, legyen bármennyire is jó Donnie Yen ebben a filmben, a Yip Man érezhetően nincs egy szinten az említett két klasszikussal, mert a rendezés tekintetében – szerintem legalábbis - elég nagy a tehetségbeli különbség (gyártson Hark manapság akármilyen szart). Wilson Yip filmjei nekem túlságosan is mesterkéltek, hiányzik belőlük az a plusz, ami igazán átélhetővé tenné a történeteit, bár vizuálisan képes bravúros dolgokra. (A filmben alkalmazott kimosott színvilág nem tartozik közéjük.)
 

Baltás fickó a levegőben

Egy béka is nézi a harcot

A Yip Man az előbb felsorolt hibával együtt is a Donnie Yen-Wilson Yip duó eddigi legjobb filmje, hál’ Istennek a sok akció jól elviszi a hátán a kliségyűjteményt, amit Edmond Wong összehordott itt nekünk. Jó hír, hogy Raymond Wong, a film producere már bejelentette a folytatást, amelyben állítólag Bruce Lee, a nagymester leghíresebb tanítványa is központi szerepet fog játszani. Lehet, hogy a kungfufilm zsánere ezután újra életre kaphat? Nem tudom, az azonban bizonyos, hogy Yuen Woo-ping készülődő új filmje a kínai harcművészet másik emblematikus alakjáról fog regélni, „Koldus So”-ról, akit a jobb karrierre érdemes Vincent Zhao fog életre kelteni. Bizakodhatunk, ugye?
 

Előzetes #1


Előzetes #2