Waipong Wong felügyelő (Waise Lee) a hongkongi rendőrség kiváló zsaruja, aki egészségügyi problémája miatt (a jobb keze gyakran csütörtököt mond) a jelvénye benyújtását fontolgatja. Még mielőtt munkaképtelenné válna, elvállal egy új ügyet, amely személyesen érinti: volt társát Malájziában egy látszólag zsarolási ügy miatt hidegre tették (pontosabban felgyújtották, melynek tetejébe még el is ütötték). Wong a mellé helyezett fiatal nyomozóval (Matthew Wong), jelenlegi partnerével (Philip „One of the Five Deadly Venoms” Kwok) és egy malájziai kemény zsaruval (Lionel Lo) kiegészülve vág bele a bűnösök felkutatásába. A szálak hazai területre vezetik a kopókat, akiknek minden mozdulatát figyelteti egy Ching Han (Paul Chu Kong) nevű minden hájjal megkent üzletember. Mint már bizonyára kitaláltátok, ez a Han nevű csóka tökig sáros az ügyben, és amikor Wongék egyre közelebb jutnak annak megoldásához, a rosszfiú durvább eszközökhöz folyamodik, amellyel a zsaruk hozzátartozói (Wong menyasszonya, valamint a fiatal zsaru nője, akit a cukorfalat Joey Wang alakít) is mint szenvedő alanyok lesznek érintettek az ügyben.

A sztori, talán ennyi bevezetőből is jól látható, jóindulattal sem nevezhető valami iszonyatosan eredetinek (Gordon Chan tollából), klisés megoldásokra bőven tudnék példát hozni (SPOILER pl. a kórházban lábadozó koronatanú elleni „mérget-injekciózok-a-fiz.sóoldatodba” merénylet SPOILER VÉGE). A jól kivitelezett akciókra támaszkodik inkább a film, melyek elsőrangú energiabomba-adagokat nyújtanak, és a kevesebb belassításnak és a - tényleg - nagyon gyors vágásnak hála nem mondható, hogy „akcióbalett-előadásra” vált jegyet az egyszeri néző. Túszszedés, pörgős tűzpárbajok, menekülések, autósüldözés, robbantások, meg minden ilyesmi, ami az ilyen filmekben lenni szokott, csak, és itt jön a lényeg, sokkalta durvábban, mint azt megszokhattuk. Még az én sokat látott szemem is elkerekedett időnként a brutális gyilkosságok láttán, szóval ezt, aki akarja, akár pozitívumnak is veheti. A vágatlan változat beszerzése nagyon ajánlott, ugyanis elsősorban az erőszakábrázolás terén teljesít jobban a film, mint hasonszőrű társai.

A színészek jól alakítják a nem túl összetett karaktereket; a jók szimpatikusak, a rosszak meg nem. Waise Lee-vel mint főszereplővel kapcsolatban eleinte voltak kétségeim, de ezek gyorsan szertefoszlottak. Tsui Hark jópofa cameo szerepben látható a stáblista legördülése előtti percekben.

Néhol kellően sötét képek gondoskodnak az elborult hangulatról (pl. liftes lövöldözés), ami a film előnyére válik. Egy éjszaka játszódó jelenet különösen emlékezetes maradt számomra, ebben egy sikátor piros megvilágításában bújnak meg hőseink, és farkasszemet kénytelenek nézni a kék fénybe burkolózó rájuk törő fegyveresekkel. Ilyen stílusosan fazonírozott helyen, még a golyók is sokkalta szebben süvítenek.

A zene Woo filmjeit idéző témákat variál, és ezek az előbb említett vizuális megoldásokkal hangulatos keveréket alkotnak összességében. Akciófilmes hülyeségektől természetesen a The Big Heat sem mentes, de az agytekervényeket amúgy sem ilyen filmekkel kell izmosítani.

Lehet, hogy ennyiből nem derült ki, de nekem kifejezetten tetszett a film, mert baromira 80-as évek hangulata van, és a jól ismert kliséket is példásan mondja fel. Legalábbis szórakoztató módon. Jobban jártunk volna, ha itthon Tsui Hark gyengécske Szebb holnap előzményfilmje helyett inkább ez a múvi landolt volna végül a szupermarketek kicsi-a-rakás dvd-halmain. Mondjuk ez a film is, ahogy a többi hongkongi klasszikus is, sokkal jobb bánásmódot igényelne/igényelt volna, mint amire kicsiny hazánkban jelenleg lehetőség van. Egy a lényeg; ha már a kiadók ilyen hülyék, ti ne legyetek azok, és nézzétek meg a The Big Heatet.