Yakuza Filmes Pagodája

A Duel to the Death a hongkongi filmgyártás mára egyik legfelkapottabb harcművészeti- és akciókoreográfusának, a pekingi operában képzett Tony Ching Siu-Tungnak az első rendezése volt. Ezzel a filmmel Siu-Tung rögtön helyet is követelt magának olyan újhullámos hongkongi rendezők mellett, mint Patrick Tam vagy Tsui Hark, akik karrierjük beindítását szintén a wuxia műfajában való megmártózással képzelték el. Ez olyan jól sikerült a három úriembernek, hogy filmjeik azóta a zsáner hivatkozási pontjainak tekinthetők.

Bo Ching Wan (Damian Lau) egy shaolin kolostorban nevelkedett és tanult harcművészetet, felnőttként pedig a Kard Uraként lett ismert szerte Kínában. A nemzet legnagyobb harcművészeként őt éri a megtiszteltetés, hogy hazáját képviselje egy évenként megrendezésre kerülő párbajon, amit a szebb időket is megélt Szent Kard Házban tartanak, és amely igen nagy érdeklődésre tart számot a harcművészek világában. A párbajra mindig Kína és Japán küldi el az aktuális No.1 harcosát, a küzdelem végére pedig csakis a nyertes maradhat életben; a vereséget szenvedő félnek nincs mese, pusztulnia kell. Ezt az elvet vallja a japánok küldötte is, Hashimoto (Norman Chu), aki alig várja már, hogy dicsőséget szerezzen iskolájának, meg persze a sógunnak is. Ezzel ellentétben a békés papok között felcseperedett Ching Wannak egészen más elképzelései vannak két harcos párbaját illetően: ő elsősorban saját képességeit szeretné felmérni a küzdelem során, és egyáltalán nem osztja a szamuráj és az egész herce-hurca dicsőséges halál körül forgó szellemiségét. Minden fanatizmusa ellenére Hashimoto a tiszta harc híve, és ebben egészen jól megértik egymást a kínaival. Azonban a háttérben sötétebb erők is mozgolódásba kezdenek, és ezzel egyidőben furcsa események kezdik megzavarni a párbajra készülődőket: az árnyakban megbújó nindzsák színrelépése titkos összeesküvést sejtet…

Többet nem is árulnék el a történetről, amely ugyan távolról sem tartozik a legeredetibb sztorik közé, a jól megírt forgatókönyv és a zökkenőmentes rendezés képes feledteti ezt a tényt a nézővel.

Az említett szereplőkön kívül azért persze mások is szerepet kapnak az események alakulásában: a Szent Kard Ház vezetőjének lánya, Sing Lam (Flora Cheung), aki gyengéd érzelmeket kezd táplálni Ching Wan iránt, és viszont (amolyan kvázi szerelmi szál); Hashimoto-nak ellenben csak rosszarcú kísérője, Kenji (az örök rosszfiú Eddy Ko), marad. Ami a harcművészeti filmek szokásos és kevésbé megszokott karaktereit illeti, a film igazi vegyesgyűjteményt kínál e téren: a kínai és japán kardforgatókon kívül a még javában dúló shaolinos kungfu-láz hatására tettek bele shaolinokat templomostul, fullidióta kungfumestert, valamint nem utolsó sorban egy pucéran verekedő nindzsacsajt is megcsodálhat a néző pár másodperc erejéig, hisz a film már a 80-as évek szülötte, mely évtized hemzsegett a settenkedésben jeleskedő, elkendőzött arcú úriemberek kalandjaitól.

A két főszereplő és a többi fontosabb karakter elég jó alakítást nyújt (különösen talán Eddy Ko és Norman Chu), mégis a film sztárjai számomra egyértelműen a nindzsák, akik a szájtépés helyett inkább, ha szabad így fogalmaznom, a full body contact hívei. Olyan elképesztően bizarr jelenetek kapcsolódnak hozzájuk, hogy nem is szeretnék részletesen beszámolni a rajtaütéseikről, elég legyen annyi, hogy aki a Shinobi no mono-hoz hasonló realisztikus megközelítést vár, az ezzel a filmmel igencsak rossz lóra tesz. Bár egy jelenet erejéig megidézik (v. lenyúlják, kinek hogy tetszik) e japán nindzsaklasszikus talán leghíresebb jelenetét, melyet anno a Csak kétszer élsz című Bond-filmbe is khmm… „átültettek”, amit feketeruhás barátaink ebben a filmben művelnek, az több, mint nem evilági. Ugyan a 80-as évek nindzsa-őrülete kitermelt magából nem egy mozgóképes szörnyszülöttet, a Duel to the Death is szolgál legalább annyi misztikus marhasággal nyakon öntött harcjelenettel, amire a „Távol-keleti Ed Wood”-ként is emlegetett Godfrey Ho is büszke lehetne. A különbség „mindössze” annyi, hogy Siu-Tung klasszisokkal jobban rendezi az akciókat (is), és képes ezeket a trashfilmes elemeket kibékíteni a fennmaradó részekkel, így nincs az az érzése az embernek, hogy két különböző filmet néz.

A Duel to the Death technikai kivitelezésére sem lehet panasz: a fényképezés és vágás elsőrangú (utóbbi ugye nominálást is kapott), emellett a zenei részt is feltétlen kiemelném, mivel nem egy olyan tételt sikerült a jelenetek alá keverni, amely a spagetti-westernek fogós dallamaihoz hasonlóan remek hangulattal képesek átitatni a filmkockákat. (És ilyenkor kaparja az ember a falat, hogy az ilyen régi hongkongi filmeknek a filmzenéjét beszerezni gyakorlatilag lehetetlenség.)

Mindehhez jön még hozzá a rendező védjegyének számító harci koreográfia, amelyet csak egy szóval tudok jellemezni: észvesztő. A drótok és egyéb segédeszközök használatának hála, nagyon látványos harcokkal büszkélkedhet Siu-Tung filmje. Sokan vannak persze, akik nem nagyon bírják az ilyen drótos „huzavonát”, és meg is tudom őket érteni, mivel ezt a technikát Siu-Tung gyakran túlzásba is viszi, és akkor aztán nehéz megmondani, hogy éppen mi is történik a képernyőn. A finálé erre nagyon jó példa, amely során olyan mértékben dezorientálva van a néző, hogy egy „képzetlenebb” szemnél ez hamar kicsaphatja a biztosítékot. A finálénál maradva, érezhetően nagy hatással volt a rendezőre Chang Cheh munkássága, ugyanis meglepően véresre sikerültek az utolsó felvonás akciói. King Hu, a másik wuxia-keresztapa öröksége is érezhető a filmen, de ezekkel a legtöbb akció-orientált filmeket készítő hongkongi rendező esetében elő lehet hozakodni…

Hogy mennyire jelentős filmmel van dolgunk, mi sem bizonyítja jobban, minthogy Quentin Tarantino Kill Bill névre hallgató távol-keleti „hivatkozásgyűjteményéhez” ebből a filmből is átvett pár idézetre méltó sort. Remélem, kedvet kaptatok a Duel to the Death megtekintéséhez, higgyétek el, remek másfélórás kikapcsolódásban lesz részetek, ha adtok neki egy esélyt.

(Reklám: én eszkábáltam hozzá magyar feliratot, amit feltettem a feliratok.hu-ra, és Magyarország legjobb ázsiafilmes oldalára, az azsiafilm.hu-ra.)